Nemrég olvastam ezt a történetet a fb-n (Nyáry Krisztián a szerző). Pontosan illik a 7. osztályos történelmünkhöz. Olvassátok, nagyon érdekes!
Nem sokkal azután, hogy megnyitotta
irodáját, 1826-ban egy fiatal pesti ügyvéd bátor lépésre szánta el magát. Az
ország történelemében először magyar nyelven adott be ügyvédi keresetlevelet a
törvényben előírt latin helyett. Szokatlan hazafias tettnek számított ez, tíz
évvel a magyar hivatalos nyelvvé nyilvánítása előtt. A városi tanácsban helyet
foglaló német ajkú polgárok nem is örültek neki, annál inkább a pesti magyar
írók, a 24 éves jogász barátai. A magyar nyelvért kiálló ügyvédet Gozsdu
Manónak hívták, és románnak született. Egyszerre tartotta magát jó magyarnak és
jó románnak. Ő lett az erdélyi és magyarországi románság legfontosabb mecénása,
akinek örökségén még halála után 140 évvel is pereskedett Magyarország és
Románia. Életében a román nacionalisták a magyarokat kiszolgáló árulónak
tartották, a magyar nacionalisták pedig román szeparatistának. Ő azt vallotta,
hogy a két nép összefogásra van ítélve, mert „egymással szemközt
mindkettőjöknek veszniök kell”.
Macedóniai eredetű román
kereskedőcsaládban született Nagyváradon. Otthon románul, balkáni
üzletfeleikkel görögül beszéltek, de nem volt idegen számukra a szerb és a
magyar szó sem. Amikorra a fiú beiratkozott a jogi akadémiára, már
következetesen magyaros formában, Gozsdu Manónak írta a nevét. 1824-ben
szerzett diplomát Pesten, ügyvédbojtárként Vitkovics Mihály irodájába került,
amely a pesti irodalmi élet egyik központja is volt. Vitkovics egyszerre
számított a magyar és a szerb irodalom megújítójának, házában gyakori vendég
volt Kazinczy Ferenc, Virág Benedek, Fáy András és a Kisfaludy-testvérpár,
akárcsak a szerb irodalom számos képviselője. A fiatal Gozsdut a pezsgő
szellemi közeg annyira magával ragadta, hogy maga is magyar nyelvű verseket
kezdett írogatni, amelyek közül néhány érzelmes darab folyóiratban is
megjelent.
Gozsdu Manó 1825-ben nyitott önálló
ügyvédi irodát Pesten, különösen büntetőperekben szerzett hírnevet, de a
közélet ügyei, főleg a nyelvhasználathoz fűződő jogok érvényesítése is foglalkoztatták.
Ezért is döntött úgy, hogy a pesti és budai tanácsokhoz magyar nyelvű
keresetlevelet fog benyújtani. A bátor, de törvényellenes tettről sokan
beszéltek, egy magyar méltatója szerint a román származású ügyvéd a
magyarosodás ügyét segítette elő a német többségű városban.A 30-as évekre már ő
számított az egyik legsikeresebb ügyvédnek Pesten. Egy szintén macedoromán
származású budai kereskedő özvegyét, Anastasia Pometát vette feleségül, aki
tekintélyes hozománnyal érkezett a házasságba. A pénzből az ifjú férj
ingatlanokat vásárolt, köztük a gyorsan fejlődő Königsgasse (a mai Király utca)
egyik üres telkét, amelyet napjainkban a rajta álló Gozsdu-udvar
épületegyüttesről ismerhetünk. Lépésről-lépésre lett a pest-budai román
közösség szellemi vezetője. Egyre növekvő vagyonából mind nagyobb összeget
adományozott magyar és román kulturális célokra. Volt, hogy megvásárolt, majd a
Magyar Tudós Társaságnak ajándékozott egy ritkaságnak számító régi magyar
okiratot, máskor pedig finanszírozta a Budai Egyetemi Nyomda román nyelven
kiadott műveit. Az ő anyagi támogatásával jelent meg Budán az első román
folyóirat, a Biblioteca românescă, amelyekben írásai is megjelentek.
1848. május 1-jén az ő házában
gyűltek össze a pesti románok, akik javaslatára bizalmat szavaztak a
Batthyány-kormánynak. Az erdélyi románság soraiból ezért sokan már ekkor
árulónak tartották Gozsdut. A forradalmat támogató erdélyi magyarok és a
császárhű román népfelkelők közti véres konfliktusokat személyes kudarcának
élte meg, ezért úgy döntött, hogy visszavonul a közélettől. Középen állása
miatt a szabadságharc leverése után az osztrákok akarták felhasználni saját
céljaikra: Bihar megyében császári biztossá akarták kinevezni, de ő
visszautasította a felajánlást. Feljegyezték róla, hogy a Haynau-féle
leszámolások napjaiban szomorú magyar zenék hallgatásával tiltakozott az
önkényuralom ellen.
Ezekben az években ügyvédi és
üzletemberi tevékenységére koncentrált. Engedélyt szerzett, hogy fölparcellázza
a Király utcai telket, amelyre raktárépületeket emelt és jó pénzért kiadott.
Bátor bírósági szónoklatairól napokig beszéltek a pesti utcákon. Az elnyomás
enyhülésekor ő is visszatért a politikai közéletbe. 1861-ben Krassó vármegye
főispánjává nevezték ki, majd a főrendiház főjegyzője lett. Ekkor tartotta
híres beszédét a két nép összetartozásáról: „A világ népeinek Istene tűzte ki a
magyar és román nemzetnek azon rendeltetését, hogy együtt kell nekik egy örökké
tartó frigyben élniük, egymással van dicső jövendőjük, egymással szemközt
mindkettőjüknek veszniük kell.” A megbékélést hirdető szavakat nem mindenki
hallgatta szívesen, Vincențiu Babeș román politikus például rossz románnak
nevezte, aki a magyarok kegyéből került a posztjára. Gozsdu indulatos válaszban
vallotta meg, mit ért hazafiságon: „az egész föld kerekségén jobb román és jobb
magyar hazafi, mint én, nem létezik”. Amikor a király feloszlatta az
országgyűlést, Gozsdunak felajánlották, hogy maradjon főispáni hivatalában,
mindössze ennyit üzent az őt megkörnyékezőknek: „Ha egy alkotmányos főispán egy
nem alkotmányos kormány abszolutisztikus intézkedéseit hajtja végre, az nem
tekinthető alkotmányos főispánnak és mintsem, hogy ilyennek tekintessem, inkább
lemondok.”
Másodjára is visszavonult a
közéletből, minden idejét és pénzét a román kultúra támogatására fordította.
Kodály és Bartók előtt 30 évvel összegyűjtött és kiadatott egy kötetnyi román
népdalt, majd Koszorú a román népköltészet virágaiból címmel magyar nyelvre
fordíttatta őket. A kiegyezés előtt Deák Ferenc hívására tért vissza a
politikába. Részt vett a nemzetiségi törvény előkészítésében, és Deák egy és
oszthatatlan magyar nemzetről szóló szövegjavaslatát is támogatta. „Egy nemzet
van, nem nemzetek. (...) Önálló szabad nemzet nevezet alatt csak Magyarország
akármi ajkú lakosainak összessége értetik.” A radikálisabb nemzetiségi vezetők
ezért továbbra is magyarbarát renegátnak, egy letűnt kor képviselőjének
tartották. Pedig alig jelent meg olyan román irodalmi vagy történelmi tárgyú
munka, amit ne az ő költségén adtak volna ki.
Nem sokkal azután, hogy a legfőbb
ítélőszék, azaz a legfelsőbb bíróság tagjának választották, Gozsdu Manó 67 éves
korában meghalt pesti házában. Csak végrendeletéből derült ki, hogy óriási
vagyonát teljes egészében jótékony célra ajánlotta fel. A „közös magyar hazának,
a keleti ortodox anyaszentegyháznak és a román népnek megsegítése és
felvirágzását szem előtt tartva” alapítványt hozott létre, amelynek vagyonát
végakarata szerint elsősorban oktatási célokra kellett fordítani. Az
ösztöndíjakból a Magyarországon élő, magyarul is tudó, görögkeleti vallásukat
gyakorló román fiatalok részesülhettek. A “Fundatiunea lui Gozsdu” elsősorban
az egyre értékesebb ingatlanvagyon, főleg a Király utcai ingatlanok bevételei
miatt lett az egész monarchia egyik legnagyobb magánalapítványa. Sok későbbi
román politikus köszönhette Gozsdu halála után is neki, hogy ingyenesen
tanulhatott. Köztük olyanok is, akik utóbb nem támogatták az erdélyi magyarság
kisebbségi jogainak érvényesítését, mint például Octavian Goga vagy Petru Groza
későbbi román miniszterelnökök. Az első magyar nyelvű keresetlevelet benyújtó
egykori pesti ügyvéd, valószínűleg nem örült volna ennek. De talán mosolyogna,
ha tudná, hogy a telkén emelt, nevét viselő épületegyüttes ma Budapest
legismertebb multikulturális találkozóhelye.
